James nekirepült a falnak, de a következő  pillanatban már úgy vágta szájon a törzsőrmestert, hogy ez meglepetésében lenyelt egy negyed font bagót, ami a szájában volt és pecekig csuklott utána. Az ezredes csak erre várt. Hatalmas karjaival megragadta Jamest, hogy szokott fogása szerint egy csavarintással megforgassa és belevágja a söntés legtávolabbi sarkába Az ezredes a világjelentős kocsmáiban ismert volt erről a mutatványáról. A roppant kar már éppen emelte ellenfelét mikor valahonnan a megragadott ember irányából egy acélszerű tárgy esett az arcára, amitől minden elsötétedett előtte néhány pillanatra. Barátai később esküvel bizonyították, hogy a súlyos tárgy James keze volt. Néhány másodperc múlva szédelegve fölkelt a földről és kinyitotta szemét. Nyomban akkora pofont kapott, hogy visszaült a padlóra. Mikor újabb kísérletet tett, hogy felkeljen James még két pofont adott neki, amitől ismét elesett. Most már felült és így szólt:

- Jack Senister vagyok. Ha megkérhetném, hagyjuk ezt most egy időre abba.

- Kérem. Nevem James Harrincourt.

Jack felkelt

- Ide hallgasson, James Harricourt… Maga büszke lehet. Vegye tudomásul hogy engem még sohasem vertek meg így egy újonc. Most történt velem ilyesmi először. Mondja csak hogyan is sorozták be magát

- Minden kezdet nehéz. Ezután már menni fog.  Üljön, le hozzám majd elmondom…

A fenti közelharc és a rákövetkező  nyájas párbeszéd a marasell-i kaszárnya egyik népszerű szórakozóhelyén játszódót le, amelyet a Veszett kutya néven emlegettek. Az esett előtörténetéhez a flying hawk nevű csillagjáróhoz is köze van. Régi kis zászlós hajó volt ez a kormányosa Paul a navigátor természetese ők nem tudhatták hagy az idő folyamán egy és más megváltozott marselliben így teszem fel nem ismerhették Jamest. Mindössze egy évvel ezelőtt érkezett Párizsból és ekkor a flying hawk valahol az űrben kalandozott. James kissé nyurga aránylag széles szájú, de elég csinos fiatalember volt. Örökké vigyorgott és nagy kék szeme határtalan bizalommal nézett az emberekre. Hogy honnan jött és mit csinált azelőtt senki sem kérdezte. Itt a kaszárnya környékén a legnagyobb fokú modortalanság ismerőseink múltjáról érdeklődni. Mindenki onnan jön, ahonnan akar, vagy ahonnan szabadon bocsátották. James szemét leárnyékoló sapkában érkezett rajta pedig meglehetősen rongyos kis bőrkabátját az alsókarjára dobta, egy botot forgatott kezei közt és fütyörészett. Nagyvilági külseje nyomban feltűnt a kint lőgyakorlatot tartó katonáknak. Elsősorban azt csodálták, hogy minden nélkül bejött a kaszárnyába. Hiába aki merész arra figyelnek az emberek. Ezt bizonyította az a kisseb katonai csődület, amely egyből körbevette. A kaszárnya keleti szárnyából zeneszó hallatszott. A katonákat hátrahagyva abba szárnyba ment szótlanul.

…Később miután a riadókészültség és a mentők helyreállították a rendet és összeszedték a sebesülteket a kétségbeesett kaszárnyavezető mindössze annyit tudott mondani a rendőrkapitánynak és felettesének hogy:

- Bejött egy őrült ember sétapálcával azt mondta, hogy harmonikázni akar és lerombolta a helységet…

- Hölgyeim és uraim! Engedjék, meg hogy az ott lévő katonától kölcsönkérjem a szájharmonikáját  és néhány pásztorábrándot adjak elő. Utána legyen szabad anyagi támogatásukért esedeznem egy szegény de, tehetséges muzsikus számára. A körletvezető udvarias hangon felkérte, hogy menjen a fenébe. Azon a nézeten volt, hogy engedjék az elmebeteget harmonikázni. Michael a 120 kg vadállat éppen aznap szakított barátnőjével és ezért dühös volt, harsányan odaordított:

- Azonnal menjen ki maga hülye!

James tréfásan megfenyegette ujjával:

-Nana, kis óriás! Nem szabad udvariatlannak lenni…

Az óriás két lépéssel ott termett a jövevény előtt és…

És érthetetlen módon szép ívben visszarepült az asztalához, egész társaságát valamint néhány liter rumot a földre rántva. A többi már gyorsan ment. A katonák egy része felugrált és az idegen felé rohant. Az egy széket ragadott meg és leverte a lámpát. Általános zűrzavar támadt. Csörömpölés, ordítás, verekedés zaja töltötte be a helységet, és egy alkalmas pillanatban James az egész bárpultot a verekedőkre dobta, majd utánnahajította a körletfelügyelőt és a katonák körében csak főnökasszonynak hívott nőt, a konyhakést és az éppen rumját csapoló közlegényt a tüzes piszkálóval együtt.

…Másnapra renbehozták a kaszárnyát, este szólt a zene és a gyengélkedőn tartózkodókkal leszámítva együtt volt a szokott tömeg. Kilenc órakor nyílt az ajtó és belépett a vidám James! Ugyan úgy, mint tegnap majd udvarias vigyorral középre lépett. A körletvezető és a nő megdermedtek.

-Hölgyem és uraim – kezdte James. –a koncertem a tegnap esti svédtorna miatt elhalasztom, de szíves engedelmükkel ma is megtartom. A katona ideadja a harmonikáját és az előadás kezdetét veheti.

Ezután átvette a katona harmonikáját, fel ált egy székre, a támlájára ült kiskabátját egy elegáns mozdulattal a fogasra dobta és mély érzéssel eljátszotta, hogy: Louis a fűtől elutazott az Új-Hebridákra. A második strófát énekelve adta elő. A szám kétség kívül tetszett mindenkinek. A hangulat még fagyos volt, de többen már elengedték lábszárukba rejtett késeiket és az errefelé egy neme a békülékenységnek. Mikor azonban James egy katonákról szóló dalba kezdett, mindenki tapsolt és vad lábdobogással követelték, hogy a művész folytassa koncertjét. James takarodóig megalapozta népszerűségét tányérjába bőségesen hullott az aprópénz. Aznap este sok üveg rum fogyott el. Majd pedig a későbbiekben főhősünk a hadsereghez csatlakozott több katona és őrmester hívására.